Koncert, muzika

192 program


Magyar Állami Népi Együttes: Csodaváró betlehemes Ulaznice
13 Događaj

A Magyar Állami Népi Együttes tavaly nagy sikerrel bemutatott karácsonyi táncjátékát ismét megtekintheti a közönség a Müpában. A szenteste napját, a karácsony vigíliáját, a várakozás örömét és izgalmát megjelenítő előadás népi hagyományból eredő játékokból, szokásokból, a kis Jézus születését üdvözlő keresztény tradícióból, valamint az e naphoz köthető mesés, csodás történetekből épül fel.

A „sebőzés” 50 éve Ulaznice
13 Događaj

A „sebőzés” ötven éve bizony olyan folyamat, amely első időszakában kulcsszerepet vállalt a táncházmozgalom kialakulásában, és még ma is eleven forma, amely nagy élményt kínál élőben. Főleg ha egy jubileumi, ünnepi dupla CD is apropót szolgáltat ehhez a koncerthez.

A kordbársony dzsesszklub bemutatja: Carson Coma ensemble Ulaznice
13 Događaj

A Carson Coma eddigi működésének legaktívabb évét, a 2022-es esztendőt a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében zárja, egy rendhagyó koncert keretében. A Budapest Orchestra Project fúvószenekar tagjainak közreműködésével teljesen új formát öltenek a legnagyobb slágerek.

Los Orangutanes – Budapest Latin Fiesta Ulaznice
13 Događaj

A megszokott cumbia mellett a latin repertoár egyéb műfajai is teret kapnak ezen az estén: lesz chachacha, boogaloo, salsa és son is. Kolumbia, Uruguay, Venezuela, Kuba, Mexikó együtt a Müpa színpadán.

Chris Potter és a Söndörgő Ulaznice
13 Događaj

A közös koncert nagyon üdvözlendő, izgalmas párosítás - ezen az estén tavasszal rögzített lemezük zenei anyagát hallgathatjuk meg.

Youssou N'Dour Ulaznice
13 Događaj

A szenegáli Youssou N'Dour nemcsak hazája, de általában az afrikai zene egyik legnagyobb hatású alakja, aki nagy befolyást gyakorolt arra, hogy a nyugati világban ismertté váljanak olyan afrikai stílusok, mint a mbalax és a wolof music. Mi több, előbbit, ezt a szenegáli tánczenét ő maga fejlesztette tökélyre, és rajta keresztül jutott el Peter Gabrielig és Paul Simonig, onnan meg a popzene főáramába.

Rost Andrea születésnapi gálakoncertje Ulaznice
13 Događaj

Az elmúlt évtizedekben páratlanul sikeres pályáján megjárta a világ nagy operaszínpadait, köztük a bécsi Staatsopert, New York-i Metropolitant, a milánói Scalát, a párizsi Opéra Bastille-t és a londoni Királyi Operát. Olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Riccardo Muti, James Levine, Plácido Domingo, vagy José Carreras.

VIII. szimfónia Ulaznice
13 Događaj

Koncertszerű előadás latin és német nyelven, magyar és angol felirattal

Dés László koncert - vendég Für Anikó és Mácsai Pál Ulaznice
13 Događaj

Ki ne ismerné a nagy Dés-slágereket: Nagy utazás, Vigyázz rám, Olyan szépek voltunk, A zene az kell, Legyen úgy!, Mi vagyunk a grund! - és még sorolhatnánk. Ezen a koncerten a legendás dalokon kívül hallhatók lesznek új szerzemények is mind színész vendégei, mind saját előadásában, szólószámok és duettek egyaránt.

Kovács Gergely, Jeongheon Nam és a Szegedi Szimfonikus Zenekar / FELFEDEZÉSEK-– Ifjú géniuszok, klas Ulaznice
13 Događaj

Megszokhattuk, hogy a Felfedezések sorozat koncertjein fiatal hazai és külföldi tehetségekkel találkozhatunk - és ezeken az esteken ismeretlen vagy ritkán felbukkanó zenei értékek is elénk kerülnek.

Harcsa Veronika–Gyémánt Bálint Quartet: About Time Ulaznice
13 Događaj

Harcsa Veronika, Gyémánt Bálint és az idő - ez a viszonyrendszer több szempontból rejt magában izgalmakat. Új lemezük címe About Time. A zene időben zajló művészet, a jó „time”, a karakteres ritmikai alap pedig a jazz lelke. Ennél szubjektívebben tekintve: a két művész élete különleges pillanathoz érkezett.

Kaltenecker–Markó feat. David Maxim Micic & Orsovai Reni Ulaznice
13 Događaj

Az áprilisban megjelent Space Junk című lemez a mostani estnek is a gerincét adja; a koncert különlegességét pedig két vendég, a szerb származású gitáros, David Maxim Micic és Orsovai Reni énekesnő közreműködése fokozza, a hangulatot emelő vizuális elemekről már nem is beszélve.

Alapérzelmek a zenében – Szomorúság / MATINÉKONCERTEK / ÉRZELMEK ISKOLÁJA Ulaznice
13 Događaj

Alapvető érzelem, a legszívesebben mégis távol tartanánk magunktól: a szomorúság szükségszerű és elkerülhetetlen érzés mindannyiunk életében. Minden esetben valamiféle veszteséget jelez, amely gyakran kapcsolódik össze a búcsú pillanatával: kedvestől, baráttól, otthontól vagy akár az élettől való elköszönést jelzi.

Nesrine Ulaznice
13 Događaj

Legutóbbi albumán Nesrine további betekintést enged személyes és zenei élettörténetébe.

The Great Hungarian Songbook 3 Ulaznice
13 Događaj

A régi kedvencek mellett lesznek kevésbé ismert dalok, amelyeket a Behumi Dóri-Pál Dénes énekes páros szólaltat meg a vonósokkal és fúvósokkal kiegészülő Jazzical Trio segítségével.

Góbé - Kárpát-medencei fúziós folk Ulaznice
13 Događaj

A Góbé zenekar karrierje tizenöt év után is felfelé ível, sőt, a 2007-ben alakult formáció talán eddigi pályafutása csúcsára ért, miután a 2021-ben megjelent Bartók 44 duó két hegedűre népzenei forrásanyagokkal című duplalemeze idén Fonogram-díjat kapott, és a nemrégiben új tagokkal friss lendületet vett együttes Élem címmel 2022-ben is remek nagylemezzel jelentkezett.

Bach: A hat csellószvit - Várdai István szólóestje / RÉGIZENE FESZTIVÁL BÉRLET Ulaznice
13 Događaj

Johann Sebastian Bach csellószvitjei iránt a művek keletkezését követőn több mint két évszázadon át nem mutatkozott érdeklődés. Pablo Casals játszotta a hat darabot először hangversenyen, és ő készítette el az 1930-as évek végén e remekművek első hangfelvételét is.

Berlioz: Requiem / MINDENSZENTEK / ÜNNEPEK ÉS ORATÓRIUMOK Ulaznice
13 Događaj

Vannak a klasszikus zene történetében különlegesen nagy előadóapparátusú, tágas hangzó teret igénylő művek, melyek a Müpa megnyitása előtt soha nem szólalhattak meg méltó körülmények között Magyarországon. Ilyen Mahler II. és VIII. szimfóniája, Richard Strauss Alpesi szimfóniája, Schönberg Gurreliedere - és ilyen Berlioz Te Deuma, valamint Requieme.

Ringató – Zenés foglalkozások kisgyermekeknek Ulaznice
13 Događaj

A Ringató sorozat foglalkozásait vezető dr. Gállné Gróh Ilona énektanár játékkal, énekszóval várja hároméves korig a kicsinyeket és azokat az édesanyákat, édesapákat, akik gyermekük nevelésében kiemelkedő szerepet szánnak a zenének és a mozgásnak.

Malek Andi Soulistic - Születésnapi jubileumi koncert Ulaznice
13 Događaj

Idén hatéves a Malek Andi Soulistic, melynek köszönhetően ma már más fogalmunk van arról, hogyan szól a lélek zenéje. A zenekar a neves énekesnő, Malek Andrea és a zongorista-zeneszerző, Jáger Bandi együttműködéséből jött létre 2016-ban. A formáció egy különleges projekt, amely a jazz és a soul stílust ötvözi a népzenével - a „Soulistic” név a lélek és a zene közötti szoros kapcsolatra utal.



Spányi Miklós, Emanuel Abbühl és a Concerto Armonico-Barokk oboaversenyek-Régizene F./ KAMARAKINCSEK Ulaznice
13 Događaj

A hatvan esztendős Spányi Miklós a magyar historikus régizenejáték legjelentősebb képviselőinek egyike: csembaló- és orgonaművész, zenetudós, tanár, zenekarvezető, C. P. E. Bach műveinek specialistája.

Dianne Reeves / Jazzlegendák Ulaznice
13 Događaj

Az életöröm énekesnője, a lélegzetelállítóan virtuóz Dianne Reeves hét év után tér vissza a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe - immár ötszörös Grammy-díjas előadóként.




Sztárestek zongorával: Ildar Abdrazakov Ulaznice
13 Događaj

Dal- és áriaest két részben, magyar és angol felirattal

Varga Judit szerzői estje - Főszerepben: Boldoczki Gábor / KAMARAKINCSEK / ELŐHANG 18:30 Ulaznice
13 Događaj

Varga Judit, a Bécsi Zeneakadémia zeneszerzés tanszékének vezetője 2022-23-ban az évad zeneszerzője. Szerzői estjén nemcsak saját művei szólalnak meg, hanem számára fontos barokk, klasszikus-romantikus és 20. századi kompozíciók is, mégpedig élénk párbeszédet folytatva Varga Judit saját műveivel.

Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band lemezbemutató koncertje / VILÁGRASZÓLÓ Ulaznice
13 Događaj

A cimbalom ünnepe - 10 éves a Világraszóló sorozat

Martin Grubinger és a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar / SZÓLISTÁK ÉS ZENEKAROK Ulaznice
13 Događaj

Változatos koncertnek ígérkezik a Luxemburgi Filharmonikusok estje.

Wagner: A Rajna kincse / BUDAPESTI WAGNER-NAPOK Ulaznice
13 Događaj

A Rajna kincse bevezetés a történetfolyamatba, az alapkonfliktus megjelenítése. Megtapasztaljuk az ősállapot békéjét, és szemünk előtt követik el az ősbűnt, mely elindítja a pusztuláshoz vezető eseményláncolatot.

Vanessa Porter / RISING STARS Ulaznice
13 Događaj

Üsd, vágd, nem apád! A közönség sokáig úgy hitte, az ütőhangszeres muzsikusnak nincs más dolga, mint néha jól odasózni a verővel a nagydobra.






Yekwon Sunwoo - A fekete-fehér színei 2022 Ulaznice
13 Događaj

Yekwon Sunwoo a világ egyik legrangosabb zongoraversenyének győzteseként robbant be a zenei életbe: 2017-ben megnyerte a Van Cliburn Nemzetközi Zongoraversenyt. Az akkor huszonnyolc esztendős dél-koreai művész negyvenhárom ország mintegy háromszáz versenyzője közül bizonyult legjobbnak, vagyis kellett lennie valaminek, ami kiemeli őt még a legnagyszerűbbek közül is.

Upozorenje! Vreme će uskoro isteći!
Preostalo vreme:
00:00

ulaznica (e) u korpi

ukupno:


Rok je istekao. Molimo, ponovo stavite stavke u korpu.