Einstürzende Neubauten / LISZT ÜNNEP 2024
alien pop music
alien pop music
Az 1980-ban alapított legendás zenekar, az Einstürzende Neubauten immár több mint négy évtizede járja rendíthetetlenül saját útját. A zenekar különleges, összetéveszthetetlen hangzásvilága, a saját fejlesztésű hangszerekből csiholt speciális színek, az elektronika kreatív felhasználása, a humor, az irónia és a csillapíthatatlan kísérletezőkedv olyan elegyet alkot, melyet lehetetlen a rockzenére, az alternatív popra, a mainstreamre vagy a szubkultúrára jellemző stílusjegyekkel leírni. Legújabb albumuk anyagát 2024-ben európai koncertturnén mutatják be, s hogy miben is áll az együttes műfajteremtő kísérlete, az alien pop music, azaz „népzene idegeneknek és kitaszítottaknak”, azt az Akváriumban mindenki a saját bőrén érezheti majd.
A közelmúltban elhunyt, 80 esztendeje született zeneszerző emlékére rendezett koncerten egy korai elektronikus zenei kompozíciója és egy kései kórusműve mellett…
A funkos/funkys pop-rockban utazó Honeybeast nevéhez számtalan album, illetve sláger fűződik, melyek közül kiemelkedik A legnagyobb hős című 2014-es szerzemény,…
A Müpa 2013 óta évente ismétlődő Világraszóló című koncertsorozata a cimbalom és a tárogató történetét és műfaji sokszínűségét mutatja be.
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.