Legyen dolgunk a világban, és ragaszkodjunk hozzá? Végezze, ami adatott és kész? Mi van, ha egy fiatal, energiától duzzadó társulatnak nincs dolga? Tegyen, ne tegyen, várjon? Vajon mire? Létezik saját sors, vagy a Világ által kijelölt pályán billegünk? A fiatal kaposvári színészek a színházi tettben vélik kérdéseikre a közös választ megtalálni. Sziszüphosz ítélete körül (miszerint örökre és reménytelenül görgesse a követ) istenek, és párkák hancúroznak, az ősi kérdést kiválóan eljátszó, a mai színházi lét kihívásaival szembesülő társulat körül pedig napjaink nyilai csapkodnak - de nem hagyják magukat, pompás és átélhető, sokrétegű előadást hoznak létre. Mai nyelven, hisz róluk, s általuk, rólunk szól. Egy nagyon megírt, nagyon eljátszott, nagyon okos játék.
Három fekete Moira fonja a sors fonalát, halálos küldetésük helyszínén kíváncsian feledkeznek bele a darab próbájába. Dionüszosz éppen lebeszélni próbálja a megszállott kőgörgetőt, hagyja már abba kilátástalan küzdelmét, Jerger Balázs gúnykacaja, de még dühkitörése is hiábavaló, érvei visszapattannak a kőizomzatú Rózsa Krisztián állhatatos makacsságán. Gyűlnek a fenyegető árnyak a társulat felett: a szimpatizáló főbérlő, Benkó Bence vakon is tisztán látja a veszélyt, egy színészfeleség, akit már be is szervezett a titkosszolgálat, már csak a külföldre menekülésben reménykedik. Kiss Emma, az együttérző moira-lány empatikus figye