Izvođač


Rita Kertész

Rita Kertész

1997 óta a Tóth Aladár Zeneiskola korrepetitora, többek között az Operastúdió állandó kísérője. 1993-ban szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneakadémián. 1994-ben az Európai Mozart Akadémia ösztöndíjasa, majd a salzburgi Mozarteum vendéghallgatója. Elsősorban kamarazenével foglalkozik, de szívesen dolgozik énekesekkel is. A 2004-es zongoratanárok országos zongoraversenyének első díjasa. Számos rádió – és…
 Nastavite

Trenutni programi


Nijedan program se trenutno ne pokreće.

1997 óta a Tóth Aladár Zeneiskola korrepetitora, többek között az Operastúdió állandó kísérője. 1993-ban szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneakadémián. 1994-ben az Európai Mozart Akadémia ösztöndíjasa, majd a salzburgi Mozarteum vendéghallgatója. Elsősorban kamarazenével foglalkozik, de szívesen dolgozik énekesekkel is. A 2004-es zongoratanárok országos zongoraversenyének első díjasa. Számos rádió – és lemezfelvételt készített, kurzusok és fesztiválok gyakori meghívottja, több kortárs darab bemutatója fűződik a nevéhez.
komolyzeneFUGAmusic/Vendégségben a FUGÁban: MÉLODIES FRANÇAISE

komolyzeneFUGAmusic/Vendégségben a FUGÁban: MÉLODIES FRANÇAISE

FUGA Budapesti Építészeti Központ
  • zongora

Preporuke


Upozorenje! Vreme će uskoro isteći!
Preostalo vreme:
00:00

ulaznica (e) u korpi

ukupno:


Rok je istekao. Molimo, ponovo stavite stavke u korpu.