Koncert, muzika

89 program


MUS-E – Zenén innen, zenén túl Ulaznice
13 Događaj

Korosztály: 6-10 év

Jaeden Izik-Dzurko Ulaznice
13 Događaj

A Santanderi Zongoraverseny győztese

Platon Karataev – Napkötöző - Lemezbemutató koncert Nije dostupno
13 Događaj

A Lev Tolsztoj-karakterről elnevezett Platon Karataev 2016-os megalakulása óta a lehető legtermészetesebben haladt előre, és lépett elő Magyarország egyik legnépszerűbb gitárzenekarává úgy, hogy ebben sokkal inkább erős megérzések sora, mint túlzott magabiztosság vezérelte a tagokat.

Kerek egy ég alatt - Navratil Andrea műsora homokanimációval / MINIMATINÉ Ulaznice
13 Događaj

A sokoldalú népdalénekes, Navratil Andrea meséből, zenéből és képzőművészetből sűrűre szőtt műsorában az évet járja körül: a nagy keresztény ünnepek a születés örömétől a feltámadás misztériumán át a Szentlélek eljöveteléig új perspektívából látszanak.

Puccini: A fecske / MET EA Ulaznice
13 Događaj

Egy igazán izgalmas főszereplői páros teszi különösen érdekessé Puccini keserédes és atipikus operájának New York-i előadását.

Puccini: A fecske / MET FSZ Ulaznice
13 Događaj

Egy igazán izgalmas főszereplői páros teszi különösen érdekessé Puccini keserédes és atipikus operájának New York-i előadását.

Csengő-bongó délelőtt - kürt & tuba Ulaznice
13 Događaj

Játékos hangszerismertető sorozat – 4 éves kortól 10 éves korig ajánlott

A játékok pincére - Zene, szolgálatára!- 10-15 éveseknek - Liszt-kukacok Akadémiája Nije dostupno
13 Događaj

Elektronikus zenék és hangeffektek a számítógépes játékok világából

Nagy Péter Ulaznice
13 Događaj

Beethoven, Schumann, Bartók

Csengő-bongó délelőtt - cselló & nagybőgő Ulaznice
13 Događaj

Játékos hangszerismertető sorozat – 4 éves kortól 10 éves korig ajánlott

Maro Nije dostupno
13 Događaj

Három akusztikus gitár, a lelket azonnal megérintő, csodás portugál nyelvű dalok, és a lecsupaszított környezetben tündöklő énekhang. Hallunk még róla, hiba lenne lemaradni első budapesti fellépéséről.

Balog Alexandra Ulaznice
13 Događaj

Beethoven, Berg, Schumann

Lakecia Benjamin: Phoenix / JAZZTAVASZ 2024 Ulaznice
13 Događaj

Sokadik alkalommal képviseltetik magukat a Jazztavasz fesztiválon erőtől sugárzó, a jazz fényes jövőjét hirdető hölgyek. Lakecia Benjamin a jazz, a funk, az R'n'B, és a hiphop dinamikáját, formanyelvét és hangulatát egyaránt sajátjának tekinti és a legtermészetesebb módokon vegyíti.

Laila Biali Trio - Vendég: Fekete-Kovács Kornél / JAZZTAVASZ 2024 Ulaznice
13 Događaj

A Jazztavasz fesztivál mindig igyekezett bemutatni a legígéretesebb hölgy előadókat a nemzetközi jazzszíntérről, legyen a szóban forgó művész akár énekes, akár hangszeres vagy egyszerre mindkettő. A többszörös díjnyertes kanadai Laila Biali mindkettő.

Chris Botti / JAZZTAVASZ 2024 Nije dostupno
13 Događaj

Az ember soha nem felejti el az elsőt. Chris Botti először érkezik a Müpába, méghozzá nagy dobással.

Puccini: Pillangókisasszony / MET EA Nije dostupno
13 Događaj

Anthony Minghella 2006-os Pillangókisasszony-rendezése immár negyedik alkalommal szerepel a Met HD Live-közvetítések műsorán. Ezt a számot egyként indokolja a mű népszerűsége, a produkció időtálló varázsa, valamint az esetről esetre megújuló szereposztás, amely ezúttal éppenséggel a káprázatos litván szoprán, Asmik Grigorian Met-beli debütálását ígéri a főszerepben. Oldalán a New Yorkot ugyancsak ebben az évadban meghódító Jonathan Tetelman Pinkertonját találjuk.

Puccini: Pillangókisasszony / MET FSZ Nije dostupno
13 Događaj

Anthony Minghella 2006-os Pillangókisasszony-rendezése immár negyedik alkalommal szerepel a Met HD Live-közvetítések műsorán. Ezt a számot egyként indokolja a mű népszerűsége, a produkció időtálló varázsa, valamint az esetről esetre megújuló szereposztás, amely ezúttal éppenséggel a káprázatos litván szoprán, Asmik Grigorian Met-beli debütálását ígéri a főszerepben.

Sztárestek zongorával: Lisette Oropesa Ulaznice
13 Događaj

Sztárestek zongorával
LISETTE OROPESA
Dal- és áriaest két részben, magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal

Molnár Tamás - Lemezbemutató koncert Nije dostupno
13 Događaj

Meghitt akusztikus dalokkal, igazi fesztiválhangulatot idéző slágerekkel, filmszerű zenei megoldásokkal és lenyűgöző színpadi látvánnyal tér vissza a Fesztivál Színház színpadára Molnár Tamás.

Király Ádám Ulaznice
13 Događaj

A Great Piano Master Online Nemzetközi Zongoraverseny győztese

Matuska Flóra, Kiss Lucia, Varga Oszkár és Dani Imre Ulaznice
13 Događaj

Barrière, Cassadó, Debussy, Lutosławski, Ravel

Whiplash in Concert Nije dostupno
13 Događaj

A New York-i jazziskola sokszor könyörtelen világát ábrázoló, megosztó Whiplash című filmet a 2014-es Sundance filmfesztiválon mutatták be, ahol több díjjal is elhalmozták - sőt nemrégiben a Sundance története legjobb filmjének is megválasztották.

Lamm Dávid: Skidaddle / JAZZMŰHELY Ulaznice
13 Događaj

Lamm Dávid télakot vesz. Nem csoda. Kit ne viseltek volna meg a kétezerhúszas évek, a világszerte zajló lehangoló események. Egy művész viszont menedéket találhat a hangok világában. Lamm Dávid meg is alkotott egy új projektet Skidaddle néven. A gitáros-zeneszerzőtől megszokott módon stilárisan és hangzásában is eklektikus műsor született.

KARZATKONCERT - orgonahang új dimenzióban - Mekis Péter Ulaznice
13 Događaj

A Müpa új hangversenytípusa, a Karzatkoncert számukra kínál új, izgalmas kalandot. Lehet jönni színes ruhákban, a szünet nélküli műsor csak ötven perces, és a közönség az orgonista közelében hallgatja a zenét. A sorozat negyedik, májusi programján a fiatal generációt képviselő Mekis Péter lép fel.

Eliades Ochoa Ulaznice
13 Događaj

A 2024-es év egyik legizgalmasabb koncertjének ígérkezik Eliades Ochoa fellépése a Müpában. A kubai énekes-gitáros hazájában már a hetvenes évek óta híres zenésznek számít, a nagyvilág viszont az ezredfordulón ismerte meg a nevét, a Buena Vista Social Clubról szóló, Wim Wenders által rendezett dokumentumfilmnek köszönhetően.

Upozorenje! Vreme će uskoro isteći!
Preostalo vreme:
00:00

ulaznica (e) u korpi

ukupno:


Rok je istekao. Molimo, ponovo stavite stavke u korpu.