Koncert, zene

152 program


Szaffi - Jókai Mór A cigánybáró című regénye nyomán / MATINÉKONCERTEK / OPERAMATINÉ Jegyvásárlás
13 Esemény

Kalandos életet élő vándorcigányok és hatalmukkal visszaélő, galád, mégis nevetséges nemesek a főszereplői a klasszikus Jókai-regényből, A cigánybáróból készült adaptációnak, a több generáció által jól ismert Szaffi című animációs filmnek.

Andris Nelsons és a Bécsi Filharmonikusok / ZENEKARI PÁHOLY Jegyvásárlás
13 Esemény

Sokan vélik úgy, hogy a Bécsi Filharmonikusok bármilyen zenét játszhatnak, arra mindig érdemes odafigyelni, hiszen a világ egyik legjobb zenekarát halljuk. De ismerjük el, tolmácsolásukban azok a szerzők a legizgalmasabbak, akik maguk is bécsiek, akik tehát formálták a város zenei hagyományát. Közülük való Gustav Mahler is, akinek a zenekar koncertjén különlegesség számba menő, ritkán hallható VII. szimfóniája szólal meg.

Miskolci Szimfonikus Zenekar / FELFEDEZÉSEK / SENIOROK Előhang 18:30 Jegyvásárlás
13 Esemény

Dohnányi Ernő a 20. századi magyar zene nagyjai közé tartozik, de hiába telt el immár hatvankét év a halála óta, művei a nagyközönség körében ma is felfedezésre várnak. A Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertjén a korai fisz-moll szvitet hallhatjuk 1909-ből, a zeneszerző berlini éveiből.



Sztárestek zongorával: Ramón Vargas Jegyvásárlás
13 Esemény

Dal- és áriaest két részben, magyar és angol felirattal

Thierry Escaich és a Concerto Budapest / ORGONA BÉRLET Jegyvásárlás
13 Esemény

A zenetörténet sok évszázados hagyománya, hogy az orgonista: polihisztor. Nemcsak előadó, hanem alapos ismerője a hangszernek, a zeneelméletnek, a liturgiának (hiszen a legtöbb orgonista egyházzenész is), mesterien tud improvizálni különböző stílusokban - és saját megírt művei is vannak: zeneszerző.

Bel canto áriaest / Közreműködik: Lidia Fridman, Lawrence Brownlee és Gyungmin Gwon / ZENÉS SZÍNPAD Jegyvásárlás
13 Esemény

A bel canto fontos jellegzetessége, hogy hangszerként kezeli az énekhangot, az énekestől olyan teljesítményt várva el, mint egy hegedű vagy fuvola virtuózától. Ezen az estén három világhírű énekes: egy szoprán, egy tenor és egy bariton mutatja meg különleges tudását. Az orosz Lidia Fridman 1996-ban született az oroszországi Szamarában.

Tromba Veneziana - Boldoczki Gábor és a Wroclaw Baroque Orchestra / RÉGIZENE FESZTIVÁL BÉRLET Jegyvásárlás
13 Esemény

Velencei trombita. A cím magáért beszél: egy hangverseny, amelyen mindvégig itáliai zenét hallunk a 18. századból, a legtöbbet Vivalditól, más műveket kortársai - Dall'Abaco, Albinoni, Manfredini, Torelli - műhelyéből.

Jégkorszaki szakik / MATINÉKONCERTEK / OPERAMATINÉ Jegyvásárlás
13 Esemény

A két fiatal, Sofia és Florville szeretik egymást: minden vágyuk, hogy végre összeházasodhassanak. A lány gyámja, a makacs Gaudenzio azonban sokkal jobb partit képzelt el Sofiának. És itt lép színre a titokzatos Bruschino úr, a gyám által kiszemelt vőlegényjelölt, hogy felborítsa a terveket. Vagy mégsem? Róla beszél mindenki, de tudjuk-e, kicsoda ő valójában? Kit rejt az álruha, és milyen próbatételeken kell keresztülmenni, hogy legvégül mindenki boldogan, de legalábbis elégedetten távozzon?

Aranykor: Franciák Jegyvásárlás
13 Esemény

Az OPERA Zenekar hangversenye

Rameau: Castor és Pollux (első változat, 1737) – koncertszerű előadás / RÉGIZENE FESZTIVÁL BÉRLET Jegyvásárlás
13 Esemény

Jean-Philippe Rameau negyedik operája, a Castor és Pollux a zeneszerző egyik legsikeresebb alkotása ebben a műfajban. A tragédie en musique hagyományait folytató ötfelvonásos mű témáját a görög mitológia: Jupiter két ikerfiának története szolgáltatja.

Spányi Miklós, Emanuel Abbühl és a Concerto Armonico-Barokk oboaversenyek-Régizene F./ KAMARAKINCSEK Jegyvásárlás
13 Esemény

A hatvan esztendős Spányi Miklós a magyar historikus régizenejáték legjelentősebb képviselőinek egyike: csembaló- és orgonaművész, zenetudós, tanár, zenekarvezető, C. P. E. Bach műveinek specialistája.

Bach: A hat csellószvit - Várdai István szólóestje / RÉGIZENE FESZTIVÁL BÉRLET Jegyvásárlás
13 Esemény

Johann Sebastian Bach csellószvitjei iránt a művek keletkezését követőn több mint két évszázadon át nem mutatkozott érdeklődés. Pablo Casals játszotta a hat darabot először hangversenyen, és ő készítette el az 1930-as évek végén e remekművek első hangfelvételét is.

Nathan Laube orgonaestje / ORGONA BÉRLET Jegyvásárlás
13 Esemény

Az orgona sok egyéb mellett azért is nagyszerű, mert „a hangszerek királynőjének” nemcsak hatalmas repertoárja van főként barokk, romantikus és 20. századi művekből, de számtalan regisztere jóvoltából a hangszínek tömegét képes előállítani, s így egyfelől zenekari művek is remekül megszólaltathatók rajta, másfelől a zongorarepertoár egy-egy jeles darabja új megvilágítást kaphat, ha orgonán hangzik fel.

Wagner: Lohengrin / MET - EA Jegyvásárlás
13 Esemény

A Met HD-közvetítési évad Wagner-produkciója ezúttal a Lohengrin, méghozzá új produkció: a főzeneigazgató Yannick Nézet-Séguin karmesteri irányításával és a filmrendezőként jól ismert francia-kanadai François Girard színreállításában.

Wagner: Lohengrin / MET - FSZ Jegyvásárlás
13 Esemény

A Met HD-közvetítési évad Wagner-produkciója ezúttal a Lohengrin, méghozzá új produkció: a főzeneigazgató Yannick Nézet-Séguin karmesteri irányításával és a filmrendezőként jól ismert francia-kanadai François Girard színreállításában.

Dianne Reeves / Jazzlegendák Jegyvásárlás
13 Esemény

Az életöröm énekesnője, a lélegzetelállítóan virtuóz Dianne Reeves hét év után tér vissza a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe - immár ötszörös Grammy-díjas előadóként.




Alapérzelmek a zenében – Harag / MATINÉKONCERTEK / ÉRZELMEK ISKOLÁJA Jegyvásárlás
13 Esemény

Hirtelen felgyorsul a pulzus, emelkedik a vérnyomás, valami erősen feszít minket belülről: igen, düh fortyog bennünk. Ha az ember később, higgadt állapotban hajlamos is szégyellni magát amiatt, hogy mit gondolt, mondott vagy tett, amikor a harag irányította, egészen biztosan nem jó stratégia mindenestül elfojtani ezt a sokszor zavarba ejtő érzést.

YBL209 Jegyvásárlás
13 Esemény

Díszhangverseny az OPERÁ-ban

Daniele Gatti és a Mahler Kamarazenekar / ZENEKARI PÁHOLY Jegyvásárlás
13 Esemény

Két fontos gondolat rejlik e nagyszerűnek ígérkező hangverseny hátterében: az egyik a nemzetközi együttműködés az európai zenekari életben, elsősorban az ifjúsági együttesek világában - ez a törekvés néhány évtizede jelentkezett, s azóta sok értéket teremtett. A másik az apparátus kérdése: az a tudás, amelyet a historikusok kezdtek terjeszteni, élükön Nikolaus Harnoncourttal, s amelynek lényege, hogy a nagy romantikusokat sem kell feltétlenül a legnagyobb előadói létszámmal megszólaltatni - a kevesebb gyakran több.

Verdi: Falstaff / MET- EA Jegyvásárlás
13 Esemény

"A shakespeare-i narancs levét kifacsartam, mégpedig úgy, hogy a haszontalan magok nem pottyantak a pohárba" - írta az opera szövegkönyvét jegyző Arrigo Boito. A frissítő nedűt Giuseppe Verdi hörpintette fel, és írta meg utolsó alkotását, a Falstaffot. A remekművet közel ötven év múltán mutatja be új rendezésben a New York-i Met.

Verdi: Falstaff / MET- FSZ Jegyvásárlás
13 Esemény

Michael Volle az utolsó Verdi-opera címszerepében - a nagy német dalnok mint hájas lovag: első pillantásra ezt az élményszerű találkozást ígéri Robert Carsen nagystílűen vérbő rendezésének visszatérése a Met Live in HD programjára.

R. Strauss: A rózsalovag / MET - FSZ Jegyvásárlás
13 Esemény

Robert Carsen Rózsalovag-rendezése, amely New Yorkban 2017-ben került először színre és egyszersmind a HD-közvetítés programjára, az utóbbi évek egyik legemlékezetesebb operaprodukciójává vált.

Győri Filharmonikus Zenekar / FELFEDEZÉSEK Előhang 18:30 Jegyvásárlás
13 Esemény

Három német romantikus mű: 1821-ből, 1847-ből és 1878-ból - egy nyitány, egy szimfónia és egy hegedűverseny. A nyitány a német erdők mesevilágába invitál, a szimfónia a sors felett győzedelmeskedő akarat beethoveni dramaturgiáját követi, s a hegedűverseny is adósa a bécsi klasszika nagy betetőzőjének. Az est kortárs zenében is járatos, kísérletező kedvű karmesterét mind többször halljuk fontos koncerteken, a huszonegy éves szólista pedig minden tudással rendelkezik ahhoz, hogy a következő évtizedek hangversenyéletének rangos szereplője legyen.

Verdi: A lombardok – koncertszerű előadás / ZENÉS SZÍNPAD Jegyvásárlás
13 Esemény

A keresztes hadjáratok története fontos téma volt az európai irodalom számára Tassótól Lessingig és Walter Scottig. Természetesen a romantikus opera sem maradt közömbös iránta: erről szól Verdi korai remeke,

Martin Grubinger és a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar / SZÓLISTÁK ÉS ZENEKAROK Jegyvásárlás
13 Esemény

Változatos koncertnek ígérkezik a Luxemburgi Filharmonikusok estje.

Terence Blanchard: Bajnok / MET - EA Jegyvásárlás
13 Esemény

Alig több mint másfél évvel a Fire Shut Up in My Bones Met-beli bemutatója nyomában, mely mű a Metropolitan Opera történetének legelső, afroamerikai komponista által szerzett operája volt, már itt is a következő New York-i Terence Blanchard-bemutató.

Terence Blanchard: Bajnok / MET - FSZ Jegyvásárlás
13 Esemény

Alig több mint másfél évvel a Fire Shut Up in My Bones Met-beli bemutatója nyomában, mely mű a Metropolitan Opera történetének legelső, afroamerikai komponista által szerzett operája volt, már itt is a következő New York-i Terence Blanchard-bemutató.

Boldoczki Gábor, Szergej Nakarjakov és a Prágai Szimfonikus Zenekar / SZÓLISTÁK ÉS ZENEKAROK Jegyvásárlás
13 Esemény

A cseh közönség méltán büszke a közel kilencven éves Prágai Szimfonikus Zenekarra. Nyitottság, sokoldalúság és a hazai repertoár anyanyelvi ismerete jellemzi az együttest.

Csengery Dániel: Holle anyó / MATINÉKONCERTEK / OPERAMATINÉ Jegyvásárlás
13 Esemény

A Holle anyó a Müpa 2020-as zeneműpályázatának gyermekopera kategóriájában nyert díjat. Szerzője, Csengery Dániel több színdarabhoz és filmhez - például a Liza, a rókatündérhez - komponált zenét, számos művével pedig kifejezetten a fiatalabb közönséget célozta meg.

Ligeti 100 / SENIOROK ÉVADA Jegyvásárlás
13 Esemény

Száz esztendeje született Ligeti György, a 20. század egyik legizgalmasabb, mindig új utakat kereső zeneszerzője. Erdélyben látta meg a napvilágot, a budapesti Zeneakadémia neveltje volt, 1956-os emigrációját követően érett művészete Nyugat-Európában bontakozott ki.

Mozart: Don Giovanni / MET - EA Jegyvásárlás
13 Esemény

Először alakítja a sevillai szoknyapecér szerepét a Metropolitanben Simon Keenlyside. A brit bariton a világ valamennyi jelentős dalszínházában fellépett, és New Yorkban is már két évtizede debütált.

Mozart: Don Giovanni / MET- FSZ Jegyvásárlás
13 Esemény

2016 után újra felkerült a Met élő HD-közvetítéseinek műsorára az „operák operája”, méghozzá vadonatúj rendezésben, melyet a Tony-díjas belga Ivo van Hove jegyez. Az absztrakt közegbe helyezett és a történet árnyékos oldalának a szokottnál nagyobb figyelmet szentelő előadás debütáló karmestere az énekesnőként igen jól ismert Nathalie Stutzmann lesz, nagyszerű énekesi gárdát vezényelve

Mozart: A varázsfuvola / MET - EA Jegyvásárlás
13 Esemény

A varázsfuvola már hatodik alkalommal szerepel a Met élő HD-közvetítéseinek műsorán: Simon McBurney új rendezésében, amely a Julie Taymor által jegyzett, oly emlékezetes sikerű produkciót váltja fel. A vetítésekkel operáló, akrobatákat is felvonultató előadás karmestere.

Mozart: A varázsfuvola / MET - FSZ Jegyvásárlás
13 Esemény

A varázsfuvola már hatodik alkalommal szerepel a Met élő HD-közvetítéseinek műsorán: Simon McBurney új rendezésében, amely a Julie Taymor által jegyzett, oly emlékezetes sikerű produkciót váltja fel. A vetítésekkel operáló, akrobatákat is felvonultató előadás karmestere

Aranykor: Mítosz Jegyvásárlás
13 Esemény

Barokk zenekari hangverseny magyar és angol felirattal

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!